Tegnap este egy barátommal cseteltem. Írtam neki, hogy van egy közös vonásunk, amit rajta keresztül értettem meg magamban, és most ismerkedek vele. Megkérdezte mi az, mire én: a "megmondás". - Ki az, akinek ismerős ez a fajta működés? Nekem nagyon, ezért is éreztem úgy, hogy ideje lesz foglalkozni vele. A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com Egy kis történeti áttekintés a sztorihoz: pedagógus gyerek vagyok, édesanyám pedig komolyan veszi a hivatását, és a mai napig 0-24-ben gyakorolja. Tehát női oldalról az az alap mintám, hogy segítő szándékkal megmondom a tutit. Félreértés ne essék, utáltam ezt tapasztalni gyerekkoromban, ha visszaemlékszem mindenhol azt hallom, ezt ne így, azt ne úgy, egy nő nem ilyen, egy kislány nem ilyen... és folyamatosan jöttek az instrukciók, mit hogyan, de ahogy én csináltam az sose volt jó. Őszintén megvallom haragudtam anyámra, 5 alatt voltam, talán 3 éves, amikor elindultam világgá, mert engem otthon nem szeretnek, majd később többször fejeztem ki kicsiként őszintén, aztán nagyobbként egyre passzívabban, egyre bezárkózottabban a nemtetszésem, ellenállásom, és persze ahol tudtam, lázadtam a rendszer ellen.
Önismereti gyakorlásom közepette döbbenten fedeztem fel, hogy ugyan azt csinálom mint anyám, csak én még nála is keményebb vagyok. Ajjaj. A legklasszabb az egészben, hogy már sok-sok éve nem éltünk együtt, de Dóri olyan jó kislány, hogy szorgalmasan folytatta a szülője által megkezdett gyakorlatot, és napi több órát ostorozta magát, illetve előszeretettel kerestem magamnak olyan közeget, ahol ezt kívülről is megkapom. Nehogy már vége legyen, olyan klassz buli. Megmondás = ostorozás volt belül, így nyilván ostorozás volt kívül is. Baj, nem baj - tény. No ez a megmondóság a párkapcsolataimban gyilkos eredményre vezetett, bár a fiúk közül többen megkerestek évek múlva, és megköszönték a megmondásaimat, csak kellett nekik 3-5-7 év, hogy megértsék. Viszont érdekes módon a munkában ez másként mutatkozott, persze itt is volt belőle hátrány, pl.: amikor alkalmazottként próbálkoztam, de vezetőként kifejezetten jól jött a megmondás képessége, és hát tanácsadóként sem egy elhanyagolható eszköz, ráadásul fizettek érte. Így visszagondolva az első évekre, a kezdeti ügyfeleim jelentős része szerintem csípi a szado-mazót is, mert nem voltam valami finom velük, mégis működött, sőt talán pont ettől működött. Tanítom is ezt, sokszor szoktunk róla beszélgetni, hogy "nem az számít mid van, hanem az hogy mire használod". Mert minden, amit kaptál az hasznos, és hasznosulni akar. Ha megbélyegzed, hogy áhh ez rossz, és nem használod tovább, akkor egy csomó galibát fog neked okozni, mert nyugtod csak akkor lesz, ha megtalálod a helyét és a használati módját az életedben. Vegyük ezt a konkrét példát: itt van a megmondóság, mint tulajdonság, ez nem más, mint tanítás, tudás átadás, prédikáció, prófétai működés. Gondold végig, milyen kifejezéseket találsz ennek a pozitív és negatív leírására a magyar nyelvben. Nem kell sokat magyarázni, ha van rá nyitottság és befogadó a hallgatóközönség, akkor ez magasztos és felemelő, ha pedig a fene sem kíváncsi, mert egy gyerek, barát, kolléga vagy társ kéretlenül kapja, arra azt mondjuk "mit prédikál ez itt nekem"... Ugyanaz a működés, másként hasznosítva. Mondanom sem kell, hogy eddigi felnőtt életemet végig prédikáltam kéretlenül, ami rendben van így, de utólag visszatekintve látom hol volt a hiba. Elsőként talán ott, hogy a pillanatnyi közönségem nem váltott jegyet az előadásra, én meg nem szóltam neki, hogy bocsika, ami most következik az egy nyilvános próba életem nagy álmához, ami most így magától elkezdődött, te meg akkor most légyszi ezt nézd végig. Hozzátenném, hogy ha nem prédikálom végig fiúkkal közös lakások termeit, és pláne nincs a házasságom, - amiben szegény volt férjemnek minden hétvégén az volt a programja, hogy az én vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos előadásaimat hallgatta (közbeszólás nélkül)-, na akkor tuti nem fejlődik ki bennem az a sok szemléletes kép, az a szinte stand up jellegű előadás forma, amit az igazi közönségem élvez, és jól szórakozik rajta, vagy épp azok az ábrák, amik a DorCo módszerének, vagy a tanításaimnak a gerincét adják. Hálát adok érte. Ezen a ponton ha már gyónok, had említsem meg a leveleket is. Ugyanis pár évvel ezelőttig képtelen voltam szóban megnyilvánulni, akkor nagy problémáim voltak ezzel a dologgal. Iskola közegben feleléskor csak-csak, ott nem magamról kellett beszélni, de pl. szavalóverseny vagy ilyesmi nálam sose volt, általánosban egyetlen egyszer mondtam valamit egy évzárón, de csak arra emlékszem, hogy majdnem szörnyethaltam ott a helyszínen. Magamért kiállni, magamért beszélni, ez nekem nem ment. Aztán volt az a pont, ahol már nem bírtam magamban tartani, és így talált meg az írás. Hosszú-hosszú leveleket írtam a fiúknak, több száz oldal, lehet akár ezer is meg van. Többször gondoltam rá, hogy amennyit lehet össze kéne szedni belőlük, csak úgy magamnak, de akár még egy könyvre is elegendő lenne az anyag. Persze százszor megkaptam, hogy hülye vagyok, hogy ezt így nem lehet, hogy egy nő ne írogasson fiúknak hosszú leveleket... de nem bírtam ki, jöttek. Írtam a leveleket és ostoroztam magam, hogy ezt nem szabad, de a levelek csak jöttek. Hozzáteszem ezek a blogposztok is levél formában készülnek, amit utána Barbi az asszisztensem tesz ki a blogra. Egyszerűen, mert így jobban jön... De kanyarodjunk csak vissza a tegnap estéhez! A kedves barát felhívta rá a figyelmemet, hogy a KARMA azt jelenti, amit adsz, azt kapsz. Úgyhogy ha kéretlen tanácsokat kapsz, akkor... így van, akkor te magad is azt adod, és a dolog az adással kezdődik. Nekem ezt könnyű volt belátni, majd feltettem a következő kérdést: "Miért osztogatok egyáltalán kéretlenül tanácsokat? Mi ez?" Mire azt a választ kaptam: "hatalom". "Hatalom? Milyen? Mi fölött?"- kérdeztem. "Bármi fölött" - érkezett a válasz. "Miért?" "egyszerűen csak azért, mert rendelkezel vele." "De hogy?" hangzott az utolsó kérdés, amire a válasz: "mennyiség". Majd ezek után rögzítettük, hogy a mennyiség a hatalom, ami jelen esetben a tudás mennyisége. Majd ezt ő még megfejelte egy Csögyam Trungpa Rinpocse idézettel, ami feltette az i-re a pontot, és kiütött tegnap estére. (Az illető barát, jó ideje tanulmányozza Buddha tanításait, és gyakorolja is azokat.) Ez a szóösszetétel, hogy a tudás hatalom, ez ismerős volt, és könnyen elfogadhatjuk, hogy valószínűleg van némi igazságtartalma, ha bekerült a köznyelvbe, és nagyon klassz, hogy kiegészült ily módon: a tudás mennyisége hatalom. Vagyis ha valakivel szemben nekem az adott témáról több tudásom van, mint neki, akkor nagyobb hatalmam van, mint neki, és ez őt kiszolgáltatott, vagy alárendelt helyzetbe hozza velem szemben. Ráadásul a kéretlen tanácsosztogatással, én lépten-nyomon ezt firtatom mindenhol, mindenkivel szemben, hogy nekem tudásom van - és így válok arrogánssá mások szemében... A fentiek alapján a kéretlen tanácsosztás önmagában egy játszma, ami engem, mint a tudás, azaz a hatalom birtokosát felemel, a másikat pedig lenyomja, szükségtelen hozzá mindenféle további direkt elnyomási szándék, a színtiszta segítőszándékból elkövetett kéretlen tanácsolás, önmagában a másik lenyomása, és magam fölé emelése. Ezért lesz belőle szenvedés, mert vannak akik ezt elfogadják, mert olyan a pozíciójuk velünk szemben, vagy mert egyenesen szükségük van rá, de sokszor épp a védekező mechanizmusokat kapcsoljuk be vele, és elkezdődik egy vita, vagyis egy szópárbaj. Amúgy mindkét típus esetében a védekező mechanizmusok kapcsolnak be, csak akinek a védelmi mechanizmusa alárendelődő az tűr, akinek támadó, az lázad - de egyik sem érzi jól magát tőle. Az egyedüli akinek ez talán jó érzést okoz, az én vagyok, vagyis az én egóm - hiszen megint milyen jó voltam már, erre is tudtam valami okosat mondani. Fogadjuk el, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Az akinek hozzám hasonló módon meggyűlt a baja az életben a kéretlen megmondósággal, vagy bármi mással a fentiekhez hasonló módon, az ne csüggedjen. Ezek nem betegségek, nem rossz tulajdonságok, nem átkok... csupán olyan eszközök, képességek, amiknek a természetet még nem értjük eléggé, és nem tudunk bánni velük. Három dolgot javasolnék, vagy négyet minden kedves sorstársnak. 1. ismerd meg azt a részed, amivel bajod van, vizsgáld meg önmagában, és nézd meg azt is, milyen összefüggésekben negatív vagy pozitív a működése. 2. keress példát, hogy ki az akinek még szintén van olyan valamije mint neked, és ő mihez kezdett vele. A szülők példája az egyik legértékesebb, mert ők több más dologban is hasonlítanak hozzád, sokszor ők az elrettentő példa, de akkor keress mellé pozitív, vagy legalábbis más példákat is, legyen minél több. 3. gyakorlás, ugyanis tapasztalás nélkül nem megy, és eleinte még lesznek balul elsült esetek, amikor is automatikusan a 4. majd újra az 1. és a 2. pont lép életbe 4. kitartás és türelem! Amikor egy ilyen részeddel ismerkedsz, legyél nagyon türelmes, olyan ez mint amikor a gyerek járni tanul, vagy ahogy a Kisherceg szelídíti a rókát. Jó utat kívánok! Ui: aki úgy érzi néha nehezen érthető az amit írok, az kattintson és olvassa el a Ringpocse idézetét, aki szerintem ugyanazt mondja el mint én a fenti 4 pontban. Szívesen veszek hozzáfűzéseket, és személyes történeteket, felismeréseket az ügyben. Legyen szép napod!
0 Comments
Leave a Reply. |
A blog írója: Naszáli DóraAz elmúlt 7 évben több száz emberrel beszélgettem a munkám kapcsán, vagy dolgoztam együtt. Láttam a sikereiket, az elakadásaikat, de már korábban is folyton figyeltem az embereket. Archives
July 2017
Categories
All
|
naszalidora.hu | gondolatok |