2016.12.31. éjfélkor öntudatlanul szakadt fel belőlem a szó: VÉGE! És szentül hittem, hogy abban a pillanatban vége van életem legkeményebb évének, ami után már csak jó jöhet. Naná, hiszen rátaláltam a ritmusra, ami vezet az életben. Egyesek úgy hívják Isten, de én nem érzem úgy, hogy külön lenne tőlem. Bennem van, egy vagyok vele. Fontos, hogy ezt az egységet őrizzem, erősítsem. A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com Ugyanezt az egység-élményt sikerült megtapasztalnom, és elfogadnom a párkapcsolat terén. Románnal a kapcsolatunk éppoly erős és elválaszthatatlan, mint az egységem a felsővezetővel. Ez nem azt jelenti, hogy mi sose balhézunk, hanem azt, hogy amikor üvöltök, akkor is épp annyira hozzátartozom, mint amikor kedvesen beszélek vele. Így aztán igyekszem kedvesen beszélni. :-)
A 2017-es év máris határozott előnnyel indul, hiszen minden korábbinál erősebb egységben vagyok önmagammal, és azzal az emberrel, aki mellettem van. Az elmúlt években sokat tapasztaltam. Tudom, mi az, ami számomra nem működik, és mivel tudok eredményeket elérni. Illetve nagy rutinra tettem szert padlóról felállás terén, ami innovátorok esetén alapvetően szükséges készség. Tudom azt is, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetnem az egészségemre, a testem karbantartására, ami szorosan összefügg a lelkemmel. Illetve sokkal több időt kell szánnom regenerálódásra, pihenésre, átállásra az egyes működések, szerepek között. Mert ha nem teszem, kimerülök, és folyton összegubancolódnak a kezemben tartott szálak, az életem egyes területei. Amúgy nincsenek nagy meglepetéseim, ugyanaz a célom, ami eddig is: adni és példával elöl járni. Az alkimista tanítások fejezik ki leginkább azt, ami számomra az élet értelme, hogy önmagunk ragyogó nappá váljunk, aminek a fénye gyógyít és felemel másokat. A tanok megtestesítője pedig a Dédikém, aki már nincs köztünk, de amíg élt, akivel találkozott, annak jobb lett a napja. Hát így indulok neki az Újévnek. Kissé fáradtan, de felemelkedőben, elszántan arra, hogy saját magamon keresztül jobbá tegyem a világot először magam, majd ezen túl mások számára is. Semmi különössel, csak azzal, hogy vagyok és teszem a dolgomat, miközben derűt és vidámságot sugárzok magam körül. A lehetőség számodra is adott. Te mit közvetítesz a világ felé 2017-ben? Pozitív kisugárzásban gazdag Újévet kívánok!
0 Comments
Leave a Reply. |
A blog írója: Naszáli DóraAz elmúlt 7 évben több száz emberrel beszélgettem a munkám kapcsán, vagy dolgoztam együtt. Láttam a sikereiket, az elakadásaikat, de már korábban is folyton figyeltem az embereket. Archives
July 2017
Categories
All
|
naszalidora.hu | gondolatok |