|
Mindannyiunkkal megesik, néha, vagy gyakran, hogy nem veszik figyelembe a határainkat. Hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyják az igényeinket, levegőnek néznek minket, vagy ami még rosszabb egyenesen ellenségként tekintenek ránk? Mitől van ez, és mihez lehet vele kezdeni?  A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com
0 Comments
A minap találkoztam egy régi ismerőssel. A srác zseniális tehetség, és roppant érzékeny lelke van a világ dolgaira. Elkezdtünk beszélgetni. Végig nagyon figyeltem őt, és figyeltem közben saját magam. Feltűnt neki a szótlanságom, és többször szóvá tette, hogy milyen kis bátortalan nyuszi vagyok. Azt mondta megszeppent kislányként ülök mellette. Elfogadom, hogy így látta, és jól látta, mert érzékeny belső gyermeki énemmel, figyeltem őt. Miközben figyeltem, és próbáltam összehangolódni vele, hogy létre jöjjön az a fajta kommunikáció, ami általában hamar kialakul köztem és a beszélgető partnereim között... azt tapasztaltam, hogy nem működik. Nem akar kialakulni ez a magasabb szintű kapcsolódás. Csak a belső gyermekem csendes szomorúsága jött, hogy ez a kedves fiú, nem akar játszani (értsd: beszélgetni) vele.  A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.comMa reggeli üzenet Dóritól: nincs jó és rossz, csak helyzetek és állapotok vannak. Az átalakulásnak pedig természetes velejárója a zavarodottság, a káosz, a hullámzó kedélyállapot, a kellemetlen régi dolgok felszínre kerülése... Ahogy a Boros András mondta múlt héten: 2 hegycsúcs között a völgyön át vezet az út. Nem kell kétségbeesni, attól, hogy kétségbe vagy esve.  A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com
Előbb-utóbb mindenki kap olyan leckét az élettől, amiből megtanulja ennek a két szónak a jelentését. Tegnap egy ismerősömmel beszélgettünk, aki már évek óta úgy érzi sikertelen, és az élet keresztülhúzza minden számítását. Korábban menő volt, elért mindent, amit szeretett volna, lazán kötött üzleteket, persze dőlt hozzá a pénz, és bomlottak utána a nők. Aztán történt valami...  A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com
Biztosan hallottál már olyanról, hogy munka - magánélet egyensúly. Valószínűleg tapasztaltad már a fájó hiányát, vagy legalábbis láttál már rá példát a közvetlen környezetedben. Gyakori jelenség, szinte divat, hogy a munka a magánélet rovására megy. Különösen a versenyszférában. Úgy figyeltem meg, ahogy haladnak felfelé a karrier-ranglétrán, úgy követel magának egyre nagyobb részt a munka.  A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com
2016.12.31. éjfélkor öntudatlanul szakadt fel belőlem a szó: VÉGE! És szentül hittem, hogy abban a pillanatban vége van életem legkeményebb évének, ami után már csak jó jöhet. Naná, hiszen rátaláltam a ritmusra, ami vezet az életben. Egyesek úgy hívják Isten, de én nem érzem úgy, hogy külön lenne tőlem. Bennem van, egy vagyok vele. Fontos, hogy ezt az egységet őrizzem, erősítsem.  A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com
Voltál már úgy, hogy azt érzed minden teljesen más körülötted, miközben valójában semmi sem változott? Én mostanában folyamatosan azon kapom magam, hogy minden más, miközben szinte napra pontosan ugyanazok az események történnek, mint tavaly ilyenkor. Ugyanott lakom, ugyanaz a munkám, ugyanazok a szolgáltatásaink, ugyanazok a kollégák, ugyanaz a családom, ugyanaz a barátom, ugyanaz a testem... még a hajfestékem is ugyanaz. De akkor mi változott meg?  A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com
|
A blog írója: Naszáli DóraAz elmúlt 7 évben több száz emberrel beszélgettem a munkám kapcsán, vagy dolgoztam együtt. Láttam a sikereiket, az elakadásaikat, de már korábban is folyton figyeltem az embereket. Archives
July 2017
Categories
All
|
RSS Feed
