Az örömkút-fúrása

Állandó és kifogyhatatlan téma a boldogság. Mit jelent, mivel lehet elérni, hogyan lehet megtartani… mert igény az volna rá. Feltételezem nálad is. Engedd meg, hogy saját példámon keresztül egy új szemszöget adjak a benned rejlő örömforrás feltárásához, hátha épp aktuális...

A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com

Annyi minden kavarog bennem, annyi dolog történt az elmúlt hetekben, és olyan nagyon régen írtam már, hogy most hírtelen minden egyszerre akar jönni. Pontosan ez történik akkor, amikor egy alapvető működést hosszasan visszatartok, mert… mindenféle racionálisnak tűnő okoknál fogva.

Korábban ilyenkor még extrába ostoroztam is magam kicsit a felismerést követően, hogy nem figyelek eléggé magamra, merthogy nekem a rendszeres írás, alapvető jóléti szükségletem. Biztos neked is van ilyen működésed! Olyan dolog, ami nélkül lehet élni, de minek?! Gondold gyorsan végig!

Lehet elsőre nem találod, pedig valahol kell lennie. Mindenkinek van. Maximum nem emlékszel, hová temetted el a nagy komoly, okos, fontos felnőttkedésben. Elmesélem, hogy az írás és én hogyan találtunk egymásra. Gimiben kezdődött, amikor viszonzatlanul, és fülig szerelmes voltam…

Az évek során sok hosszú levelet írtam fiúknak, akiket szerettem. A szerelem, a segíteni akarás, és még valami olthatatlan vágy, vagy inkább nyomás együtt hozták létre ezt a működést bennem, amit nem tudtam visszatartani. Jött. Egy vastagabb könyv már biztosan kijönne belőle.

Aztán 2 éve, egy elég durva visszajelzést követően felismertem, hogy ezek a levelek igazából nekem fontosak, a címzett bekapcsol bennem valamit, de utána az írás már egyáltalán nem biztos, hogy neki szól, emészthető vagy befogadható számára. Ami teljesen normális, hiszen ő “csak” a múzsa.

Innentől fogva új szakasz kezdődött, hamarosan elindítottam a blogomat. Eleinte még a levelező programba magamnak elküldve írtam a posztjaimat, több mint egy évig. Mire megismertem, és megszelídítettem az írást annyira, hogy rendezett formában, terjedelemben, időben tudjam gyakorolni.

Éveken keresztül méltatlan, alábecsült, sőt lenézett szerepe volt az életemben az írásnak, mert a leveleimre sok negatív visszajelzést kaptam. De amint felismertem a valódi helyét, értelmét és szerepét az életemben, úgy az egyik legnagyobb nyugalmat és egyensúlyt adó örömforrásommá vált.

"Mindenkinek van olyan dolog, az életében, ami nélkül lehet élni, de minek?! Maximum nem emlékszel, hová temetted el a nagy komoly, okos, fontos felnőttkedésben. Gondold csak végig, hol van a tied?

Amint felismertem a valódi helyét, értelmét és szerepét az életemben az írásnak, úgy az egyik legnagyobb nyugalmat és egyensúlyt adó örömforrásommá vált. Neked van ilyen tevékenységed?"

​Hol volt a sztoriban a csavar?
​
Évekig azt hittem, hogy mások miatt csinálom, és szenvedtem attól, hogy nem tudom a kedvükre valóvá tenni ön-magom-at. Pedig van ilyen, úgy hívják: L’art pour l’art, az önmagáért való művészet. Aminek szépsége éppen abban rejlik, hogy nem akar megfelelni másoknak. Csak van.

Kérlek, most újra gondold végig önmagad, és saját működésedet. Hátha van benned egy rész, ami pont arra várt, hogy ezt a posztot elolvasd, és most felkiált belül, hogy “hahó, én vagyok az”! Figyelj oda rá, mert ez a rész lehet a boldogságod és töltődésed egyik fontos forrása!

Örömforrásokkal teli, kiegyensúlyozott utat kívánok!