Az indítógomb

​Biztosan hallottál már olyanról, hogy munka - magánélet egyensúly. Valószínűleg tapasztaltad már a fájó hiányát, vagy legalábbis láttál már rá példát a közvetlen környezetedben. Gyakori jelenség, szinte divat, hogy a munka a magánélet rovására megy. Különösen a versenyszférában. Úgy figyeltem meg, ahogy haladnak felfelé a karrier-ranglétrán, úgy követel magának egyre nagyobb részt a munka. 

A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com

​Női vállalkozó ügyfeleim több, mint 80%-a épp emiatt váltott a vállalkozásra.
 
Érdekes tendenciát figyeltem meg, mintegy félezernyi beszélgetést elemezve: interjúalanyaim arra a kérdésre, mikor döntötte el, hogy vállalkozni fog, többségükben az alábbi válaszokat adták:
“amikor szóba került, hogy gyereket szeretnék”;
“amikor terhes lettem;”
“amikor a gyerekem megszületett”;
“amikor arról volt szó, hogy a GYES-ről vissza kéne menni dolgozni”;
“vagy - sajnos ilyen is sok van - komoly betegséget kaptam”;
és persze van egy kis rész, aki eleve vállalkozásban gondolkodott.
 
Látod, a legtöbb esetben van egy fordulópont. Amikor megszólal a csengő. Nálam a csengő egy szerda este szólalt meg, marketing órán a lakberendező-suliban, amikor Ódor Zsuzsa tanárnő a következőket mondta: "mindenki a felső tízezerre hajt, pedig mennyien laknak a panelekben". Szinte biztos, hogy minden évben elmondta, és én meghallottam. Ezt úgy hívom, ez volt a hívásom. Amikor megszólított egy ügy. Nem az agyamban, a szívemben, a szívemhez szólt - és én igent mondtam.
 
A dolognak van egy másik fele is. Egy elvesztett bébi, akit az apja nem vállalt fel, és én egyedül nem mertem megtartani. Persze komplikációk léptek fel, én majdnem meghaltam. A munkahelyemről kirúgtak, mert a tervezettnél egy héttel tovább voltam távol... ma már hálás vagyok érte, mert csodás módon 4 nap alatt találtam új munkahelyet, és az új főnök partner volt, és támogatott az iskoláimban, és később a kezdő vállalkozásomban is. De ott volt a fájdalom, a nyomás.
 
Nálam a nyomás jelent meg előbb, és utána jött a hívás, de ez részletkérdés. A lényeg, hogy a változtatáshoz szükség van mindkettőre, az élet pedig kegyes, így megadja mindkettőt. Ha nem figyelsz eléggé, esetleg azt tapasztalhatod, hogy minden összeesküdött ellened, és téged bizony ver az Isten. Dehogy, csak rossz irányba mész, és próbál a saját utadra terelni. Ismerős? Ha igen, ideje belenézned a szívedbe, és megfigyelni mi van ott, mi a te szívügyed?
 
Ha nincs azonnal válasz, akkor menj el a kedvenc helyedre, ülj le nyugiban, vegyél pár mély levegőt, érkezz meg... addig figyeld a légzésed, amíg egészen lenyugszol. Aztán irányítsd a figyelmed befelé, és tedd föl magadnak a kérdést: mi az én szívügyem? Mi az, amit mindig is szerettem volna? Engedd, hogy megmutassa magát a válasz. Lehet, hogy  több idő kell neki, mert mélyen eltemetted magadban - ez esetben csak bíztasd, hogy bátran bújjon elő. Légy türelemmel.
 
Gondolj úgy magadra ezeken az új területeken, mint egy kedves pici cicára. Kezeld úgy, ahogy egy kiscicával ismerkednél... ugye már meg is van a kép. Milyen kis ijedős, hányszor kell nyújtani neki a kezed, mire odajön. Csináld csak, oda fog jönni. És amikor elindulsz megvalósítani az álmaidat, akkor is emlékezz rá: a macska még kicsi! Nem baj, ha nem megy elsőre, gyakorolj, légy türelmes, kitartó, és emlékezz: a macska még kicsi! A te dolgod felnevelni őt, vagyis magad.
 
Tapasztalásokban gazdag utat kívánok!