2016 margójára

2016.12.31. éjfélkor öntudatlanul szakadt fel belőlem a szó: VÉGE! És szentül hittem, hogy abban a pillanatban vége van életem legkeményebb évének, ami után már csak jó jöhet. Őszintén szólva az utolsó két hetet úgy húztam ki, hogy nagy alázattal és elfogadással viseltem a sorsom, és igyekeztem minél kevesebb kárt tenni magamban és a környezetemben. 

A képek forrása: Naszáli Dóra és canva.com

​Mert persze megint elfogyott az erőm, és a béka segge alatt találtam magam. Folyton ezt csinálom. Felelőtlenül kihasználom magam a végsőkig, aztán padlót fogok. Majd a leglehetetlenebb körülmények közül csodával határos módon összevakarom magam, és újra nekifutok. Ilyen nekifutás volt az áprilisi Sanyi vagyok! rendezvény is.
 
Ha megkérdezed, jól sikerült, tényleg, de én tudom, hogy mekkora árat fizettem érte. Utólag nézve elkerülhetetlen volt, meg kellett tapasztalom, mert rengeteget tanultam belőle. Főleg magamról, meg arról, hogy hogyan történnek a dolgok a világban. Hogyan működik az emberi elme, és mik az összefüggések a valóságteremtés és az elme működése között.
 
A Sanyis próbálkozásom nagyon hasonló volt a Wright fivérek kísérleteihez, amikor a századfordulón repülőt igyekeztek csinálni. A kezdeti kudarcos élmények után, kiderült, hogy hiányzik pár együttható, amit hosszasan teszteltek, mire végül eljutottak odáig, hogy valóban repülő repülőt készítsenek. Hát így vagyok ezzel én is, kísérletezem, tapasztalok, és igen, néha pofára esem.
 
Azt is megfigyeltem, hogy 2016 számomra nem is egy, hanem tulajdonképpen 2 külön év volt, aminek az első felében volt egy őrült nagy nekifutásom, hatalmas veszteségekkel, aminek nyomán átgondoltam az egész életem, szó szerint az egészet. Júniusban 2 teljes hetet töltöttem azzal, hogy farkas szemet néztem a halállal és faggattam magam, hogy mi értelme az életnek.
 
Majd a szerzett felismerések fényében új életet kezdtem, erről szólt az év második fele, újrakezdésről. Természetesen számos tényező közbejött, a dolgok nem úgy mentek, ahogy én akartam, hanem úgy ahogy a dolgok mennek… látszólag maguktól. Aztán elkezdtem megfigyelni őket, és felfedeztem bennük az értelmet, megtaláltam azt a ritmust, amit az élet számomra diktál.
 
Mint minden táncos, néha én is kiesem a ritmusból, de már tudom, hogy hol keressem, ha elveszítettem az ütemet. Az egész nem más, mint tudatos éberség, megfigyelés, elfogadás, és törekvés arra a természetes harmóniára, ami a saját lényemből fakad. Persze az sem árt, ha hallom magamban a zenét. Benned is szól! Te hallod?
 
Harmóniában gazdag Újévet kívánok!